Először civilek, környezetvédelmi aktivisták igyekeztek orvosolni a helyzetet különböző szemétszedési akciókkal. Az utóbbi években már a vízügy is komolyan foglalkozik a problémával. 2019 óta Vásárosnaménynál uszályokkal és egy gépsorral emelik ki a rengeteg, Ukrajnából érkező szemetet a Tiszából, így próbálnak tenni azért, hogy a magyarországi szakaszra minél kevesebb jusson belőle.
Másfél évtizede halljuk hírét, mi több látjuk, tapasztaljuk, hogy rengeteg hulladék érkezik országunkba a Tiszán. Vajon mi az oka ennek a kétségbeejtő helyzetnek? Mi történik Ukrajnában, ahol a Tiszába és mellékágaiba bekerül a rengeteg hulladék? Milyen elméletbeli útjai lehetnek a megoldásnak, s hol tart mindez a gyakorlatban? Az alábbi rövid dokumentumfilm rámutat, hogy a probléma összetett, de a legnagyobb gondot az jelenti, hogy Ukrajnában bizonyos területeken teljesen megoldatlan a hulladékkezelés. Vannak ugyan önkéntes kezdeményezések, de támogatás nélkül reménytelen az ő helyzetük is.
A probléma kapcsán érdemesnek tartom a következő kérdéseken való elmélkedést:
- Ha a lakóhelyünkön megoldatlan lenne a szemét elszállítása és a megfelelő hulladékkezelés, vajon mit kezdenénk a magunk által felhalmozott hulladékkal?
- És ha mi olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy lakot területeinken belátható távolságokon belül vannak kihelyezett szemetesek, melyeket rendszeresen ürítenek, s mindenféle hulladékunk elszállításáról és kezeléséről gondoskodnak, vajon mi az oka, hogy rendre frissen eldobott szemetet látok a Duna partján?
- Miért, hogy egyesek hulladéklerakónak használják az erdőt, legelőt, nemzeti parkot?
A pirossal kiemelt szövegrészek mind visszautalnak (rákattintással visszavezetnek) egy-egy korábbi bejegyzésemhez, melyekben mindig célom volt rámutatni: tisztelettel kell bánnunk a Természettel!
Hálával tartozunk Neki, hiszen belőle, általa élünk!
Ugye éled, hogy a Természet része vagy, s Ő a Te részed!